Az álarcosbál

Zeusz94: Szia, rejtélyes Álarcos lány! Milyen napod volt? 

Álarcos lány95: Csak a szokásos. Idegbeteg diri, idióta osztálytársak. Neked?

Zeusz94: Próba érettségi.

Álarcos lány95: Nem lennék a helyedben. Biztos nehéz heteid lehetnek.

Zeusz94: Igen, elég nehezek. De már alig várom az álarcos bált! Te jössz?

Álarcos lány95: Nem hiszem.

Zeusz94: Gyere! Szeretnélek személyesen is megismerni. Lehetnél a partnerem.

Álarcos lány95: Hát... Rendben. J

Zeusz95: Találkozzunk a bejáratnál este 10-kor! Már alig várom!

Álarcos lány95: Rendben. Most mennem kell. Jó éjszakát, Zeusz!

Zeusz95: Jó éjt, Álarcos lány! ;)

Ashley kinyomta a számítógépét, majd lefeküdt aludni. Már hónapok óta levelezett a rejtélyes Zeusz94 nevű felhasználóval, és azt is tudta, hogy egy iskolába járnak, de hogy kit takar a rejtélyes álnév, arról fogalma sem volt. És végre találkozni fog vele! Már alig várta a szombati álarcosbált. Csakhogy még sem ruhája sem cipője nem volt hozzá. 5 napja volt, hogy megtalálja mind ezeket. És éppen báli szezon volt. Igyekeznie kell, ha még szeretne normális ruhát venni magának.

Másnap nagy izgalommal kelt fel. Mára tervezte a nagy bevásárlást, így korán reggel küldött egy SMS-t a legjobb barátnőjének, hogy tartson vele.

Amint belépett az iskola épületébe ledermedt. A szekrényeknél ott állt az iskola leghelyesebb és legmenőbb végzős sráca, Noah. Elsős kora óta bele volt esve, persze sosem említette neki, hiszen Ő csak egy stréber könyvmoly, akit az ilyen típusú srácok észre sem vesznek. Amint elment mellette, a fiú végigjártatta rajta a tekintetét, majd visszafordult a haverjaihoz. A lánynak persze ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy fülig elpiruljon. Zavartan ment be az első órájára.

 Persze a tanár már megint zabos volt és az osztályon vezette le a feszültséget. Röpdolgozatot íratott az amerikai polgárháborúból. Persze ez már senkinek nem jelentett problémát, mert minden egyes alkalommal ebből írtak. Még az is megtanulta, aki soha nem szokott az órákra készülni.

Délután háromkor indult el magának ruhát nézni. A legjobb barátnője, Mary is vele ment és tanácsokkal látta el. Rögtön az első üzletben kiszúrt egy gyönyörű ruhát, ami teljesen illett a személyiségéhez és tökéletesen állt rajta.

-       Biztos vagy benne, hogy ez lesz az igazi? Tudod, hogy nem szabad rögtön az első ruhánál leragadni!

-       Tudom. De Mary, ez nem egy esküvő lesz, csak egy bál!

-       Ahol találkozol a rejtélyes levelező partnereddel. Le kell nyűgöznöd!

-       Jó, akkor nézzünk másik ruhákat is és maximum visszajövünk!

Így történt, hogy a két lány még vagy 10 üzletben járt, de nem találtak az első ruhához foghatót. Visszamentek az első boltba, de akkor már késő volt. A szép ruhát megvette valaki más. Ashley szomorúan sétált haza a barátnőjével. Még cipőt sem tudott venni.

Így telt el ez a pár nap. Még vagy 40 üzletben jártak, de sehol sem találtak olyan szép ruhát, mint amit Ashley először felpróbált. Miután pénteken kiléptek az utolsó üzletből, felsóhajtott:

-       Lemondom a találkozót.

-       Azt nem teheted! A srác totál odavan érted. Találkoznod kell vele!

-       És mégis mit vegyek fel? Megmondanád?

-       Majd kitalálok valamit. Várj! Van egy osztálytársam, akinek pont akkora a mérete, mint neked. És fantasztikus báli ruhái vannak. Biztos nagyon szívesen segít majd neked.

-       Hát jó, de ez már tényleg az utolsó esély! Különben nem megyek el!

-       Hidd el, találunk neked valamit!

Mary osztálytársnője csak másnap, vagyis szombat délelőtt ért rá. Éljen az utolsó pillanat varázsa! Ez csak balul sülhet el!

Másnap délelőtt átmentek Mary osztálytársához, akinek valóban számos, csodálatos estélyi ruhája volt. Csakhogy hiába volt jó az összes Ashley-re, nem illett hozzá egyik sem. Innentől kezdve veszett el az összes reménye. Csak arra vágyott, hogy hazamehessen, lemondhassa a találkát, átöltözhessen pizsamába és jégkrém majszolás közben nézhesse a kedvenc, romantikus filmjét.

Már éppen írni akart Zeusznak, hogy lemondja a „randit”, amikor kopogtak a szobája ajtaján.

-       Gyere be! – kiabált ki.

-       Szia! – Mary lépett be az ajtón, kezében egy nagy ruhás zsákkal és egy cipős dobozzal. – Te meg mit művelsz?

-       Írok Zeusznak, hogy mégsem megyek a bálba.

-       Azt már nem! Hoztam neked valamit. Csak most jutott az eszembe, de szerencsére még pont időben.

Lehúzta a zsák cipzárját, amiben egy gyönyörű báli ruha lógott. Ashley felpróbálta és tökéletesen illett rá. Ahogyan a cipők is.

-       Mary! Ezt meg honnan szerezted?

-       Végig a szekrényemben volt. Rám kicsi és gondoltam, hogy neked biztosan tökéletes lenne.

-       Imádlak! – ugrott barátnője nyakába. – Megmentetted az estémet!

-       Nos, az ágyból eszem a dobozos jégkrémet, miközben nézem a kedvenc filmemet-nél biztosan sokkal jobb lesz a bál.

-       Igen – nevetett Ashley. – Biztosan.

Az édesapja vitte el a bálba. Nem mentek el az iskoláig, csak az utca elejéig, hogy ne lássák, hogy az apjával érkezett. Más a barátjával jön vagy a testvérével. Na, nem mintha Ashley-t ez zavarta volna, de az apukája ragaszkodott hozzá. Jó fej, nem igaz?

Pontban 10-kor már ott várakozott a bejáratnál. Csak hogy volt egy kis bökkenő. Egy csokorra való fiú álldogált ott. Ebből aztán meg tudja állapítani, hogy ki a rejtélyes chat lovagja...

-       Álarcos lány? – hallott meg maga mögül egy hangot. Megfordult. Egy fekete álarcos srác állt mögötte.

-       Zeusz? – kérdezte.

-       Igen, az vagyok. Hű, gyönyörű vagy. Sajnálom, de nem tudom, hogy ki vagy.

-       Semmi gond, én sem ismertelek fel téged.

Bementek az épületbe. Már nagyban szólt a zene, mindenki a táncparketten táncolt, vagy az asztaloknál ücsörgött.

-       Táncolunk?

-       Csak ha kötöttél életbiztosítást. Elég balesetveszélyes tudok lenni.

-       Vállalom a kockázatot – mosolygott. A lány korábban már látta valahol ezt a mosolyt. Nagyot nyelt, amikor eszébe jutott, hogy Noah-nak van ilyen mosolya. Na persze, Noah! Meg a törpök is léteznek…

Az iskolának volt egy gyönyörű parkja, szökőkúttal, virágokkal, éjjelente pedig ki volt világítva. Persze csak ha bált tartottak, vagy bulikat. Ashley Zeuszba karolva sétált ki oda, majd leült a padra, Zeusz pedig mellé.

-       Már több hónapja ismerlek, mégsem tudom, hogy ki vagy. Kérlek, vedd le a maszkodat! – kérte Zeusz.

-       Biztos vagy benne? Nem vagyok egy álomlány.

-       Sosem buktam az álomlányokra.

-       Rendben, de először te!

-       Oké.

Zeusz óvatosan lehúzta az arcáról a maszkot, hogy ne menjen tönkre a haja.

-       Noah? – döbbent meg a lány. – Nem! Ez nem lehet!

-       Most te jössz!

-       Nem lehet

-       Megígérted.

-       De te Noah vagy, én meg csak egy…

-       Te csak egy mi? Álarcos lány már jól ismerlek. Nem számít, hogy hogyan nézel ki, tudom, hogy egy édes, kedves, aranyos, tiszta szívű lány vagy. Ez sokkal fontosabb, mint a külső! – fogta meg a lány kezét.

-       Hát, jó. Megígéred, hogy nem fogsz elfutni?

-       Meg.

Ashley óvatosan kibontotta az álarca kötőjét, majd levette a szeméről.

-       Ashley? Te jó ég! – Noah arca felderült, a szemei csillogtak. – Sose hittem volna, hogy te vagy az!

-       Nos, én sem gondoltam volna, hogy te vagy Zeusz.

-       Amióta csak megláttalak, azóta nagyon tetszel. De nem mertem sosem odamenni hozzád, mert attól féltem, hogy lepattintanál.

-       Az iskola legdögösebb pasiját? Most ugye viccelsz? – mosolyodtam el.

-       Féltem, hogy felszínesnek tartasz.

-       Sosem tartottalak felszínesnek. Legalábbis reméltem, hogy nem vagy az. Ezek után meg pláne nem gondollak annak. Gondolom, nekem nem kell megmagyaráznom, hogy miért nem szólítottalak meg egyszer sem...

-       Nem, azt hiszem, nem – nevetett. – Viszont vissza kellene mennünk. Nemsokára megválasztják a bálkirályt és a bálkirálynőt.

-       Igaz, nem kellene feltartanom a leendő bálkirályt!

Noah-t választották bálkirálynak, a bálkirálynő pedig Amanda Prince lett, aki a legnépszerűbb lány a Gimnáziumban. Persze Noah figyelemre sem méltatta. Amint megkapta a koronát, visszament Ashley-hez. Egy lassú szám szólt a hangszórókból, arra kezdtek el táncolni.

-       Nem kellene visszamenned a bálkirálynődhöz? – kérdezte suttogva.

-       Számomra Te vagy a bálkirálynő, szívem királynője! – mosolyodott el, majd megcsókolta a lányt. – Szeretlek! – suttogta.

-       Én is szeretlek! – válaszolta a lány.

VÉGE