Pipi-papa

Reggel 6 óra. Nagyapa kinyitja a szemét, felkel, felöltözik, majd beágyaz. Szerencséje van, mert éppen kitört a nyári szünet, így nem kell felkeltenie a többnyire délig alvó unokáját, akit amúgy minden reggel Ő indít el az iskolába. De hiába ez a „luxus”, nagypapa révén nem tud sokáig aludni, ezért korán felkel. Megeszi a reggelijét, majd lemegy az anyósához, az unokája dédi mamájához. Beadja neki a gyógyszereket, ha kell masszőrt játszik, segít neki alkalomadtán megmosdani, vagy éppen felkelni, hogy elvégezhesse a dolgát. Nagyon gyakran előfordul, hogy tűrnie kell az idős asszony beszólásait, hiszen szegényen már az agy érelmeszesedés tünetei mutatkoznak, így néha olyan dolgokat tesz, vagy mond, amit elfelejt, vagy éppen rendkívül sértő. Rengeteget panaszkodik, így sajnos nem lehet tudni, hogy mikor van igazán baja és mikor színészkedik csak egy kicsit, több figyelemért.

Miután nagypapa elvégzett mindennel, ismét hazamegy. Apropó, azt még nem is említettem, hogy a papának külön háza van a nagy mellett, amit csak Kisháznak szoktunk nevezni. Van egy kicsi szobája, konyhája, spájza, és egy apró kis helyisége, ahol van a cserépkályhája, noha már nála is be lett vezetve a központi fűtés. Olyan igazi kis papás lakás. Rendezett és tiszta. És sajnos már nincs kivel megosztania, mert a felesége nagyon régen meghalt, még amikor a két, immáron felnőtt fia kiskorú volt. Természetesen, ha itthon tartózkodott, a legtöbb idejét az udvaron töltötte, vagy éppen a Nagyházban, ahol a fia lakott a feleségével és a lányával.

Miután hazatért a dédi mamától, besétált a Nagyházba és megnézte az unokáját. Ő általában még ilyenkor is aludni szokott. 10 óra fél 11 környékén megtízóraizott, majd folytatta a kinti munkáit vagy éppen elkezdte őket. Általában azonban a hegyre szokott kimenni, ahol a szőlőjét gondozta.

Dél körül szokott hazaérni, arra általában már az unokája is felkelt. Együtt megebédeltek, miközben a nagypapa megnézte a déli híradót, majd vagy visszament a hegyre, vagy az udvaron serénykedett. Csak estefelé szokott bejönni, hogy meguzsonnázzon, majd visszament az anyósához. Néha az unokája is vele tartott, ekkor, amíg ő a dédi gondjait-bajait intézte, rejtvényt fejtett, vagy olvasott. Este fél 10 körül szokott hazajönni. Ekkor még evett egy kevés vacsorát, majd visszavonult a kis „kuckójába”.

Természetesen, mint minden öreg, neki is számtalan betegsége van, csak ő ezt nem mutatja ki. Naponta több kilométert is biciklizik, így tartva fitten magát. El tudom képzelni, hogy nagyobb problémái vannak, mint a dédinek, hiszen a papa is számtalan gyógyszert szed, általában reggel és este, alkalomadtán, délben.

Így telnek a napjai, néha orvoshoz megy, vagy gyógyszertárba a gyógyszereiért. Annyi hibája van csupán, hogy túl rendmániás, így néha lehordja a menyét, de alapvetően jó kapcsolatot ápol vele. Persze melyik családban tökéletes minden? Na, ugye!

Ez mind szép és jó, csak sajnos van egy nagy gond, amit már nem is egyszer említettem meg. A dédi mama. Tudom, csúnya dolog őt így nevezni, de sajnos a papa miatta nagyon gyakran ingerült, kimerült és rossz látni, ahogyan töri magát miatta. Holott gyakran csak a mama hülyesége az egész. Persze akkor ideges a leginkább, amikor történik valami a mamával, vagy nem akar enni. Mert ugye gyomorfekély úr és makacsság úr is rendszeres látogatója a mamának. Na meg a papa, akinek végig kell kínlódnia ezeket a napokat, már évek óta. Nem tudom, hogy meddig bírja még, de félek, hogy ha valami komolyabb történik a mamáával, akkor összeroppan és kikészül… Remélem, hogy nem így lesz! Nagyon remélem..!

VÉGE